Öröm volt újra látni a régi társaságot, Keblemre ölelni az örök ifjakat. Szemügyre venni az arcok mit rejtenek, Szunnyad-e parázs a vénülő szív alatt? Szültek-e bölcsességet a mélyülő barázdák, Vagy csak telnek az évek, úszunk az árral? Tanultunk-e valamit a szigorú élettől, Vagy pusztán megöregszünk görnyedő háttal? Megvan mindenkinek az élete krónikája, Legalább egyszer keresztet is cipelt. De minden pillanatunk hitünket erősíti, Ez az egy életünk van, ha kopott is és viselt. Ne adjuk fel könnyedén, éljük az életet! Nem tudhatjuk még mennyi e földi lét. Takarjuk a bánatot ragyogó mosollyal, Énekeljük hangosan ifjúságunk slágerét! Jó volt újra veletek gyereknek lenni, Felidézni régenvolt iskolás éveket. A szemetek sarkában a gyermekkort látni, A felhőtlen korba visszavitt a képzelet. Egy korsóval merítettem a régi emlékekből, Ebből fogok élni borús, szürke napokon. Majd öt év múlva veletek ugyanitt találkozni, Hogy a jókedv bennünket újra körül ragyogjon.
