Shakespeare XXIX. szonett - műfordítás Gyalázatos, hogyha nincs szerencsém, és magamban siratom sorsomat, mennybe kiálltok, de süket felém, szidni való az isteni akarat. Bár lennék gazdagabb – arra vágyom, reményben, küllemben, társak terén, lenne több eszem, és adottságom másra lennék büszke,- mi most az enyém… Szinte megvetve önmagam eközben, rád gondolok, akkor s állapotom, a komor földről pacsirtaként röppen fel a mennyekig, ott szól himnuszom… Mert szerelmedtől gazdagabb vagyok s nem cserélnék királlyal se vagyont.
