(1. Versszak) Felébredtem, mikor hajnalt gyújtott a Duna már Buda dombjai felett színes fényben úszik a táj Hidak között bolyongtam, elnyelt a kék mély víz Míg a jóisten el nem vezetett hozzád, s a szív Ahogy csendben hallgatsz, s itt állsz mellettem Mint egy halk „ámen” a régi tetők felett a csendben Számlálom a csillagot, a város fényei lenn Amióta itt vagy, egyetlen lett ez a hely, csak nekem (Pre-Chorus) Nincs mérce, nincs szám, mi leírná azt az éjt Az „egyszeri csoda” sorsom és tiéd, amit még nem ért Mélyebb, mint a ködös Duna, fényesebb minden napnál Jövőm minden távlatát te adod, a ragyogásnál Nincs térkép, nincs rajz, nincs vonal, mely értené Hogy a szemed és a kezed melege mit nyitott meg bennem az éjben, s az ég felé (Refrén) Ez örök szerelem, amit a szívemben hordozok A legboldogabb halandó vagyok, s e magyar földön mosolygok Egy asszony, ki társam, s velem lépked az úton át Rábízom minden utam, s minden jövőmnek a nyomát Minden perc, minden pillanat, minden lépés a sárban Te vagy a biztos partom, a szikla a mély folyamban Gyönyörrel őrzöm meg minden apró percünket Minden pillanatomat: újra csak te, az egyetlenem (2. Versszak) Azt mondják, ami jó, annak nincsen ára, nem eladó De te többet érsz a világnál, a tornyoknál, s minden évnél, ó! Őrzöm a csendet, a terek zaját, a nappali fényt Amíg együtt vagyunk, repülök, s nem érezem a kényszerű törvényt Gyógyítottál mélyen, mint bor a fájó sebet Nincs a világon, amit ne tennék meg érted, s a tiédet Ezért a szikráért, szemed fényének lángjáért Hogy tudd örökké: szeretlek, s tiéd az életem végig, bármiért (Refrén) Ez örök szerelem, amit a szívemben hordozok A legboldogabb halandó vagyok, s e magyar földön mosolygok Egy asszony, ki társam, s velem lépked az úton át Rábízom minden utam, s minden jövőmnek a nyomát Minden perc, minden pillanat, minden lépés a sárban Te vagy a biztos partom, a szikla a mély folyamban Gyönyörrel őrzöm meg minden apró percünket Minden pillanatomat: újra csak te, az egyetlenem (Bridge) Nem kell már útvonal, nem kell tengeri iránytű sem Csak a kezed melegét érezzem, s fogja a két kezem A láncos naplementétől az ezüst holdsugárig Még az „örökké” szó is kevés, ha a csendünk odáig nyúlik Ez a kötés tűzben edzett, és a napfényben áll Mint egy gyengéd hegedűszó, mely a csárdás porában száll Ez minden eskünél több, minden ígéretnél szebb Ez tiszta szív igazsága, neked adom át, s csak neked (Outro) Yeah, minden perc... Veled élem át Ez az örök hit, e magyar nyugalom vár ránk Messzebb, mint a láthatár, időn és tervrajzon túl Gyógyít a gyengédséged, mint egy hűs patak, mely a lelkemre hull Igen, én tiéd, te pedig enyém Az idők végezetéig, ezen a földtekén Csak én és te, örökké, szeretetben...
0/500