Haramia (Hard)

[Intro] [Vers 1] Lelkemet templomát szétverték, Eldózerolták, és sóval behintették. Elvették tőlem becsületem, bizalmam és hitem. Nem is lesz már olyan mint régen, de hiszem, Hogy megfizettek ezért még, úgy százszor, Átkozottak legyetek, és senki meg se szánjon. Amit velem tettetek, azt Isten meg ne bocsássa, Aki engem kárhol, az önnön saját sírját ássa. [Refrén] Romok, s szilánkok között ülve lelkem összeraktam, De nem lett szép, oly amorf, nem a régi Önmagam! Ronda lett, rémisztő, és szilánkokkal tűzdelt, De csak azért lett ilyen, hogy a Haramiát elűzze! S nem elégszik azzal, ha csak menekülsz és futsz. Kín keserves sorsot kíván, míg levegőt venni tudsz. [Vers 2] Semmi nem elég, ha kell még most is hazudtok, Csak, hogy rólam kárörvendőn rosszat mondjatok. Akit barátnak hittem, az is csak etetett, Becsapott, átvert majd rajtam nevetett. Hazugságaik sora végtelen hosszú, Nem éltet már engem, csakis a bosszú! Sokszor megbocsátottam, de most már nem. Készül számotokra szörnyű átkokkal teli verem. [Refrén] Romok, s szilánkok között ülve lelkem összeraktam, De nem lett szép, oly amorf, nem a régi Önmagam! Ronda lett, rémisztő, és szilánkokkal tűzdelt, De csak azért lett ilyen, hogy a Haramiát elűzze! S nem elégszik azzal, ha csak menekülsz és futsz. Kín keserves sorsot kíván, amíg levegőt venni tudsz. [Vers 3] A Haramiáknak soha semmi sem elég, Nem használ a szép szó, se pokol, se az ég. Ha hagynád századjára is összezúznának, Míg végül felégetnének, s elpusztítanának. Majd keresnének aztán másik ölnivalót, Nem érdekli őket mi az igaz, és mi való. Szórakozásból és élvezetből gyilkolnak, Ezzel palástolják saját nyomorúságukat. [Refrén] Romok, s szilánkok között ülve lelkem összeraktam, De nem lett szép, oly amorf, nem a régi Önmagam! Ronda lett, rémisztő, és szilánkokkal tűzdelt, De csak azért lett ilyen, hogy a Haramiát elűzze! S nem elégszik azzal, ha csak menekülsz és futsz. Kín keserves sorsot kíván, amíg levegőt venni tudsz. [Vers 4] Lelkemet kiforgattátok, Haramiák Haramijává tettetek, Olyanná, hogy még Önmagamtól is félek, s rettegek. Nem tudhattátok még, hazugságotok mily nagy átok. S ez az átok szüntelen, és sokszorosan száll ma rátok. Késő bánat, már felesleges bocsánatot kérnetek, A szörny kiszabadult, és Én semmit sem tehetek. Refrén] Romok, s szilánkok között ülve lelkem összeraktam, De nem lett szép, oly amorf, nem a régi Önmagam! Ronda lett, rémisztő, és szilánkokkal tűzdelt, De csak azért lett ilyen, hogy a Haramiát elűzze! S nem elégszik azzal, ha csak menekülsz és futsz. Kín keserves sorsot kíván, amíg levegőt venni tudsz.