Szellemi étek, az lehetsz, nekem vagy csendes eső, mi a földre hull. Harcot vívok, hogy békéd meglegyen, fösvény, ki így őriz kincset vadul… Addig büszke csak, míg élvezheti s fél, hogy, ellopja tőle az idő… Most legyen hát, hogy csak velem tölti! Világ! Lásd boldogságom, -az enyém lett ő! Egyszer eltelít a szépséges látvány, máskor pillantásodra éhezek... Nincs más öröm és nem lehet más vágy csak mit kapok, s mit nyújthatok neked. Így ingadozom, nap, mint nap veled. Hol lakmározom, hol éhen szenvedek..
