a tenger Havanna előtt – a hullámok kifehérednek a szélben aztán újra sötéten: a fehér alatt csak egymást érezve dőlnek össze és még hallom a zúgásukat amikor már újra fehéren: a sötét felett máshol és ugyanúgy hullámzanak – a madarak mintha éreznék amit érzünk már emlékezzük is amit érzünk már emlékezzük is milyen nagy mélység fölött keringenek: csak egy pillanatig érnek a sötétkékhez aztán mint a hangjuk olyan élesen szállnak fel és fehér feszületeik már csak árnyékok a kéken árnyékok! mint mások élete a miénken amit érzünk már emlékezzük is pár perccel naplemente után az ég száraz sirokkó-vörös a tengeren a terrakotta tűz: a még alig elmúlt percek visszfénye havanna városarca kihűlő hamufehér valaki most születik: valaki már vele álmodik: valaki meghal helyette – amit érzünk már emlékezzük is amit érzünk már emlékezzük is nem nagyon lehet látni a hullámok kezdetét és végét az egész mozgás valami amorf egység az „előbb” és az „után” között amit érzünk már emlékezzük is amit érzünk már emlékezzük is
