Buborékban neveltek fel, Minden puha, minden steril. Anyád szól: „semmitől se félj!” S most mindentől félek, ami él. A vágódeszka műanyag, Nem sercen rajta kés, nincs nyom. Az üveg visszapattan... Hát hogy törjön el, ha ”haragszom”...? Minden hamis, minden álarc, és a világ csak egy bazár. Rubik-kockát átragasztom, mert a rendje túl sok időt és észt kíván. Tudatom hátsó udvarán valaki más lakik talán. Nem vagyok itt csak remegek hologramként, mint a tudat az őrjöngő buli után.... Elvárás és álarcok között élünk, idegen nyelven szólsz hozzám. A szeretet fröccsöntött, üreges, vagy tömör, akkor sincs benne igazság... Minden hamis, minden álarc, és a világ csak egy bazár. Rubik-kockát átragasztom, mert a rendje túl sok időt és észt kíván. Tudatom hátsó udvarán Valaki más lakik talán. Nem vagyok itt, csak remegek hologramként, mint a tudat az őrjöngő buli után.... Nem értjük egymást, nincs etalon. Se áruházi térképen, se más utakon. Kanyarog, fényből nyíl a padlón, hogy bármikor megfordíthasd, s le ne kopjon... Minden hamis..., minden álarc, és a világ csak egy bazár. A Rubik-kockát átragasztom, mert a rendje túl sok időt és észt kíván. Tudatom hátsó udvarán valaki más lakik talán. Nem vagyok itt! Csak remegek hologramként, mint a tudat az őrjöngő buli után.… Mint gyerekhős a regényben: eltűnődik az üveggolyón; El is vehetik vajon tőlem? Halk suttogás: „Ez így, nem az én világom…”
