Kánonban beszélő fejek, egy nagy száj a világ. Csak ülök köztük kábultan, az agyamban kietlen pusztaság. Zúdul rám a zaj, vaskos sóhajok gyötörnek. Bámulok ki balgán a fejemből, míg súlyos frázisok röpködnek. Bohócok szomorú álarca, üldöz sötét éjszakákon át. Fásult arccal, kábultan figyelem az őrültség becstelen diadalát. Szürke fellegek piciny ablakán a világűr kékjét kémlelem. Nincs távol, hisz szememmel látom, mégis oly messze a végtelen.
