Nem félek már a sötét éjtől, magasságtól, messzeségtől, nem rémít a meredek lejtő, és a pokol tüze sem kétségbeejtő. Nem félek, ha dörög az ég, érints meg lágyan, nekem ennyi elég. Forró ajkad csókoknak forrása, magával ragad szerelmed sodrása. Nem félek, mióta itt vagy velem, homályban, fényárban fogod a kezem, vállamon pihen hullámos hajad, szenvedély lázában odaadod magad. Mint újszülött az eredendő bűnben, aléltan hull alá testem a tűzben, nem félek lelkemmel az Úr elé állni, a bűnhődés melletted kevésbé fog fájni. Jól rejted szárnyaid, te földre szállt angyal, emberi testtel és mennyei hanggal úgy fontál körbe, mint borostyán a fákat, ábrándos szívemnek a gonosz már nem árthat.