[start] Igazából nincs távolság. Az, hogy szaggatjuk egymás húsát, csak látszat. Az, hogy a fejedhez vagdosom a téridőn túlról magammal húrcolt súlyos tárgyakat, és megriaszt az arcodon ütött sebek esztétikája és valószerűsége, csak látszat. Az, hogy sikítva kergetsz ki világodból és visszakéred bőrödet, amellyel takaróztam, ha fáztam, és visszakéred hajszálaidat, amelyekből fészket raktam otthontalanságomnak, ha idegennek éreztem magam, csak látszat. Ne a szemembe nézz, nincs szemem, az csak a látszat. Ne a nézéseddel nézz, nincs nézésed, az csak a látszat. Ne te-én, az csak a játszat. Képzeld magad egy gyönyörű tisztásra. Egy gyönyörű, időtlen éves fa alá. Ott fekszel, hátaddal az eleven zöldben. Fölötted a kék nagyon kék, a nagy nagyon nagy, az égbolt végtelen énfolt. Tudatodban mozdulatlan elindul egy óriás éticsiga, a Föld forog, a nappalok és éjszakák állnak, a mély mély, a csend csend, a csiga csiga, a nincs nincs. És akkor hirtelen tenyeremen landolsz, melleden a pihék puhán meghajlanak az ujjamon, te rámlétezel az érintésben, én rádlétezek az érintésben, nincs távolság, nincs látszat, nincs félelembőlbántlak, nincsenek sebek, nincsenek szavak. [outro] [end]
