Távolodsz már önemésztő város, szürke szmog ködfátyla felettem, viszonyunk mondhatni, totálkáros, kosz motoszkál kődzsungeledben. Mindennapi érintésed előtt rám tapad ólmos leheleted, viszolygok, mint megcsalt hű szeretőd. Shopok tucat-kacatját kelleted, ám csúnyán szlömösödsz a smink alatt. A Duna lusta lotyója loccsan, aluljáróban sok gyanús alak, régi erényed mára nyomokban. A romlás kikezdte foghíjadat. Hűtlen lettél, hogy elhagyjalak. Korrodál a pillér, elválaszt a híd, üvegcsodák titka hidegen hagy, ragyáidon már festék se segít, ismerősen is oly idegen vagy, mint egzotikus vadállat teste. Köröttem emeletes bunkerek, hideg szemedben vakablak-este tócsák olajos tükrébe mered. [Refrain] Fárasztasz már, önemésztő város, szürke szmogok fátyla felettem, viszonyunk mondhatni, totálkáros, kosz szöszöl betondzsungeledben. Sétálóutcán neonparádé, zebrafrász, idegroncs duda-dallal, fukszod bizsu, a cucc maskarádé, visszapillantók tükre a hajnal. A sarkon megszusszan kuka-légfék, felzabált életek bére: panel. Rossz iszonyunk elhidegült végképp, benned így otthontalanodtam el. Vizeletminták falon, térkövön, kapurácsok farkasfoga széttép, érzem, hogy lassan nincs hozzád közöm, a múlt nem tágít: más időlépték. – [Refrain] Távolságtartásunk már határos a szakítással, tőled kilettem. Megtagadtál, önemésztő város, úgy múltál el, észre sem vettem. A honvédház mögött nincs már hinta, de a lépcsőház éppolyan ódon, a régi tér ismerős, ám mintha… fura dezsavü, mégis csalódom. Szigeti séták, randik oly távol, foltos kérgű platánok, a Tabán, a Kisstadionban a rockmámor… Vártam a Zalkán, jött két fakabát, övükön vóki-tóki, gumibot, amíg szobroztam zavartan, sután, hátratett kézzel igazoltatott, de nem jött a srác zivatar után. [Bridge] Lámpaláz gyúl, egy árnyék átoson a külvárosban baljós látomás, Ikarus bőrülése vánkosom, a kis trafik előtt – végállomás. A fogaskerekű napsárga még, hol bumfordi, bengáli villamos jár, erjed a sörgyári árpalé s érzem a kénszagot az Illatos úton, a múlt szele képen legyint, lebontották a Népligetben rég a romos házat, szállnak éveink, de közös minden megkopott emlék. – [Refrain] Viszonyunk fullaszt, levegőd káros, rajongás utáni űr bennem. Kapcsolatunk végleg totálkáros, úgy múltál el, észre sem vettem. [Melodic Instrumental] (Lyrics: Molnár Jolán)
