Őrzöd a reményt a szívedben már régóta, most dübörög a lelked, jobban, mint valaha. "Kedvesem" -ez a szó simogat, mint a szellő, szívem már tiéd, s te várod a percet, míg eljő. Várod, hogy meglásd bennem a vágyott szerelmet, hogy a magányos lelkünk végre egymásra leljen. Hogy a csendből egyszer egy vallomás szülessen, és ölelő karomban minden elcsendesedjen. Talán egy hűs éjszakán, mikor a hold ragyog, én melléd lépek, és te az mondod: -"Isten hozott!” Nem tudom, hogy mikor jön el ez a pillanat, de a remény őrzi a kimondatlan szavakat. És ha eljön a perc, amit annyira vártunk rég, dermedt szívünkről végre lassan leolvad a jég. Hogy a csendből egyszer egy vallomás szülessen, és ölelő karomban minden elcsendesedjen. Talán egy hűs éjszakán, mikor a hold ragyog, én melléd lépek, és te az mondod: -"Isten hozott!”
