Bokacsattogást sodor a szél, kalásza tört gabonánk szalma-ígéret. lőporszagú suttogásban lába kél minden rejtett alanynak, lét-igének, kicsavarható szónak, állapothatározónak. Korhadt gerendák dúcolják az össze nem illeszkedő szándék faragott köveit: ősi kirakós játék. Felszított ál-legendák zsarátnoka önmagába roskad. Tengerhiányos álmokká töpped a szabadság, megmolyosodtak az okozatból okká fordított köpönyegek, bemaszatolt hősök, és lázadók vérével itatnak felleget. Ránk avasodó századok, füstbe ment percek zsírjára sütött pörc perceg. Buzgón tunkolnak a fiúk, odavetett konc, rágós falat néha neked is kijut. Míg a limbó léc alatt suttyósodsz nem lészen csillagfordulás, míg naprakészen őrzik-védik cégéres csibészek almát és fészek- langy álmát, meglékelik hasad, és kimagozzák széthasadt, kabakos kobakod köpködő smasszerek. Megcsörren a lánc, örökölt bokaékszered, a nagy Varázsló aranyport hint szemedbe, kedveddé kerekíti a kínt, aztán jöhet a tánc! (Lyrics: Molnár Jolán)
