Csendben ül mellettem az idő, a vállamra telepszik, mint régi barát a padra, s őrzi bennem a tegnapot. Sokszor hallom a nevetést, s belep a nyár aranypora, közben a szellő duruzsol, és simogatja az arcomat. Egy régi utca járdáján ott maradtak a lépteim, majd ha újra arra járok, visszaköszönnek megint. A gondolat sokszor felém küld egy ismerős illatot, a friss kalács ízét, a szülői ház melegét, és ezt a szót: otthon. Az idő lágyan elsuhan, a múlt árnyai ölelnek, akárcsak az emlékeim, melyek örökké bennem élnek Csendben ül mellettem az idő, a vállamra telepszik, mint régi barát a padra, s őrzi bennem a tegnapot.
