A tavasz nem kérdezte, mit vett el tőlem a múlt, csupán megérkezett, beborítva a szobát fénnyel, mintha mindig ilyen lett volna. Majd a szellő hirtelen félrevonta a függönyt, olyan festőien megmutatva a kinti tájat, ahogy a fény a réten táncol. A fák nem felejtenek, a rügyek kizöldellnek, menesztve a múltat, hogy helyet adjanak mindannak, ami újjászületni akar. A tavasz reményt hozott, bizakodón jött felém, elküldte a telet, és amit a fény beborított, az élettelivé változott. Hozott egy belső csendet, ahol elcsitult a vágy, és elfogadtam azt, amit nekem rendelt a végzet, amit a teremtő nekem szánt. Hiszem, hogy nem véletlen, a holnap hoz új esélyt. A bú szürke egén a nap elsöpri a felleget, s meggyógyítja lelkemet a fény.
