Nádudvar egy város, mely nem csak kőből, fából épült, minden utca, minden ház egy-egy történetből készült. A közepén egy tó van, nem olyan mély, mint egy tenger, medre a hosszú évek alatt megtelt emlékekkel. Egy napon egy fiú érkezett, múlttal naplójában, szívében egy kérdéssel: "Ki vagyok én valójában?" A tóhoz lépett, víztükrében nemcsak magát látta, mások történeteit is olvashatta csodálva. Egy öreg utazóét, ki a hosszú, rögös úton új darabot talált magából minden állomáson. Egy festőét, aki a szürke könnyeivel festett a bánat és a remény színeiből egy új képet. Egy fazekas története is felderengett benne, kinek a keze agyagból formált életet csendben. Egy táncosé is ott ringott a víz felszínén halkan, ki a nádudvari félfordulóst járta hajnalban. Egy ártatlan gyermekét, aki még nem is tudhatta, egyszer történet lesz ő is, leírva, mint egy kotta. A fiú ott jött rá, a város nem csak egy történet, inkább emlékeinkből írt dal, mit bárki megérthet. Így hát írni kezdett magáról, mesét öröméről, verset az álmairól, és dalt a félelmeiről. Mert aki el tudja mesélni, ki volt és ki lehet, az emlékek tavánál nemcsak magát találja meg. Nádudvar ma is nő minden új hanggal, minden verssel, bátor emberek által megírt, saját történettel.
Comments are disabled on this song