Hív a régi ház, ahol felnőttem, ahol szép gyermekkorom töltöttem. Ahol jó kedvvel, derűsen játszottam, a sok csínyért szidást csak néha kaptam. Ahol öröm volt vidáman, gondtalan élni, ahol soha semmitől nem kellett félni. Ahol Édesanyám vigyázta léptemet, ha tudta, teljesítette kéréseimet. Ahol Édesapám simogatta fejemet, édes Mamám féltően dédelgetett. Hív a régi ház. Szemei lesik érkezésem; a csend ölel magához, mikor belépek. Néma ridegség járja át a szobákat. Senki nincs, ki hívó szavamra válaszolna, elmentek messze, a fénylő csillagokba. Leülök. Markolom a fájó csendet; magamban a régmúlt időkről merengek. Itt voltam boldog, önfeledt gyermek, s itt voltak, kik annyira szerettek. Szívemben hallom kedves hangjukat, magam előtt látom szelíd mosolyukat. Mint lágy szellő, mikor arcom cirógatja, úgy érzem érintésüket egy pillanatra. Hideg borzongás fut végig a hátamon, merengésemből hirtelen felriadok. Lassan elindulok, az ajtót becsukom, egy mély sóhajjal, könnyezve búcsúzom. Könnyezve búcsúzom...
