Márciusi szösszenet

Márciusi reggelek, és esték, Nem fogyhat el tollamból a festék. Szépségedet még ma is csodálom, Olyan ez a hónap, mint egy álom. Esténként, ha kimegyek a kertbe, Csillagösvény közt kereslek rendre. Holdanyóka! A fényedtől látok, Beragyogod az egész világot. Mikor konok felhők fognak közre, Akkor szívem sajnos nincs kiöntve. Titkaimat csakis te ismered, Réges-régen mind megosztom veled. Föld anyánknak mély sóhaja hallik, Amikor az élet búja zajlik. Szívem együtt dobban vele, s veled, Pozitív változás mikor lehet? Mikor tér az emberi agy észhez? Megszokták fura életük. Kézhez Kaptak mindent, csillagokat, napfényt. Elherdálnak minden csodás élményt. Nem látják meg, nem is gyönyörködnek, Kötött szemmel alattad elmennek. Pedig, hogyha meglátnák szépséged, Szívükbe gyúlnának új remények.